Jánossomorja város

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Győr-Moson-Sopron megye
Kistérség: Mosonmagyaróvári kistérség
Lakosság: 5998 fő
Terület: 148.98 km²
Népsűrűség: 40,26 fő/km²
Rang: város
Körzet hívó: 96

Fekvése

Magyarország északnyugati részén, a 86-os főút mentén, közvetlenül az osztrák határ mellett található.

Története

Mosonszentjános és Mosonszentpéter települések már az Árpád-kor óta ismertek, okleveles említésük a települést elpusztító tatárjárás után kezdődött.
A település három, egykor önálló község, Mosonszentjános, Mosonszentpéter és Pusztasomorja 1970-es egyesülése óta viseli a Jánossomorja nevet.

Puszta-Somorja története

Puszta-Somorja a honfoglalás idejében keletkezett, besenyő eredetű község volt, amelyet később magyarok laktak, akik főleg halászattal foglalkoztak. A község határát akkor még a Hanság foglalta el, a nép egy kis kiemelkedő szigeten élt. Ősi neve Gesztenche – Geszternye – Geszternyica a Vizenálló Geszternye formában ezt a földrajzi körülményt idézi. A település a török világban egészen megsemmisült, majd új urai – az Esterházyak, Nádasdyak, Lippayak, Mednyánszkyak – a Pozsony megyei csallóközi Várossomorjáról (Nagysomorja) telepítettek ide lakosokat. Az áttelepítés (1686) után lett a helység neve Puszta-Somorja, amely előbb csak a szóhasználatban, majd az írásmódban is hamarosan egybeolvadt. (Hasonló egyszerűsödést tapasztalhatunk a másik két település történelmi nevezékében is.)

A XIX. század közepétől a pusztasomorjaiak felesleges szénájukat Bécsbe szállították. Jövedelmük emellett részben állateladásból, részben további terményeik értékesítéséből, valamint az asszonyaik által készített – messze földön híres – gyékényszőtteseikből származott, amelyet Mosonban, Nezsiderben, Pozsonyban és Bécsben bocsátottak áruba. A sajátos arculattal bíró település 1970-ben Mosonszentjánossal egyesült, felvéve a Jánossomorja nevet.

Mosonszentjános és Mosonszentpéter története

Az adott földrajzi településviszonyok eleve kijelölték a községek máig érvényes térségi szerepkörét. A későbbi szentpéteri határrészen már az ókori rómaiak nagy kiterjedésű villagazdaságokat létesítettek. Ezek terményeivel látták el a Bécsi-medencében állomásozó limes-védő segédcsapatokat. Ez a fő kereskedelmi irányultság 1920-ig, de gyakorlatilag 1944-ig, tehát mintegy 1600-1700 éven keresztül érvényben volt.

Templomnevekből származó községneveik az Árpád-kor óta ismertek, okleveles említésük az eredeti – besenyőkkel kevert vegyes – lakosságot elpusztító tatárjárás után kezdődött. 1242 után azok, akik itt maradtak és nem menekültek el a török elől, a Hanság vizeibe fagytak. Helyükbe új lakosok, főleg bajor-osztrák telepesek érkeztek. Ezek az emberek más nyelvet és más termelési kultúrát hoztak a Hanság e szegletébe. A későbbi török háborúk után is a német nyelvterületekről, először a Majna és Mosel folyók vidékéről, majd a mai Alsó-Ausztriának nevezett tájakról, a Heidebodenból érkeztek újabb telepesek. Az 1600-as évektől kezdődően ezek a „pusztai parasztok” határozták meg és alakították ki azt a társadalmi-gazdasági környezetet, amely minden emberi mértéket és képzeletet meghaladó nehézségek ellenére virágzott és maradandót alkotott. Emléküket, hagyatékukat a Német Kisebbségi Önkormányzat gondozza. Feladata különösen értékesnek mondható, hiszen az 1946. évi kitelepítés után megmaradt – egykor a lakosság többségét alkotó, ma már kisebbségben élő – németség – identitástudatának szinte egyedüli legitim ébren tartója, kulturális hagyatékának letéteményese.

Amíg a mosoni-óvári királyi várbirtok részeként elsősorban a várkatonaság ellátását szolgálta, a Habsburgok magán-nagybirtokaként már egy hatalmas – Pozsony és Bécs felvevőpiacait is magába foglaló – gazdasági térség legfőbb ellátója volt. A legnagyobb határral rendelkező Szent-János – mint a Habsburg Birodalom közeli nagyvárosainak ellátásában oly’ fontos termelő-értékesítő hely – közigazgatásilag már az 1780-as évektől mezőváros, piacos hely (Markt) volt. Az ugyancsak Habsburg ági földesurak kijárása révén 1811-ben I. Ferenc királytól erről oklevelet és ezzel országos vásártartási jogot is kapott.

A községeknek az előző századokban már komoly szerep jutott a birodalmi hadsereg lovainak ellátásában és az átvonuló marhakereskedelemben, a XIX. század elejétől pedig egyenesen nélkülözhetetlenné vált a községek hansági részein vágott savanyú széna. Az itteni heidebauerek most már nemcsak a legeltetésből húztak hasznot, hanem szekereik gyakorlatilag naponta járták a „szénautat”. Az egykori császárváros – Bécs – Heumarkt-ja és az oda vezető Heugasse nevű hosszú utcája az elnevezésekben máig őrzi ezeknek a hosszú széna(heu)-fuvaroknak az emlékét.

A szénakereskedelem révén is vagyonosodó lakosság 1842-ben vegyes iparos céhet alapított. A vasúthoz való hozzájutást elősegítendő, a Pozsony-szombathelyi vonal helyi szakaszához és az állomáshoz saját községi földterületeiket ajánlották fel. A vasútvonal tovább növelte a községek környékbeli gazdasági vezető szerepét. A közlekedés és a szállítás – 1891. november 8-án haladt át az első vonat –, mint a megközelíthetőség új lehetősége, új termelési struktúrákat alakított ki a településeken, amely ettől fogva mind a mai napig meghatározó azok életében.

A Sopronból érkezett Szórádyak 1895-ben hozták létre Szentjánoson a vármegye második legnagyobb szemestermény-tárolóját és -feldolgozóját, az itt készült őrleményeik az 1928-as országos kiállításon már aranyérmet is nyertek. A gyártelepnek beillő malom-komplexum mellé 1911-ben újabb gyár, a Franck és Fiai Rt. elnevezésű cikória-feldolgozó üzem csatlakozott. Ez az üzem – illetve terméke – a maláta (cikória) kávé hamarosan fogalommá lett Közép-Európában. A gyár működése egy új kultúrnövény – a cikória répa – megjelenését és környékbeli általános elterjedését eredményezte. A két vállalkozás területi-építési alapjain napjainkban is modern élelmiszeripari gyártóüzemek működnek.

A polgárosodás jeleként értékelhető, hogy Szent-Jánoson 1892-ben már Takarékpénztár Részvénytársaságot alapítottak. 1903-tól mindhárom községben tejgyűjtő, -feldolgozó állomást létesítettek, az itt készült sajtok híre egy időben vetekedett az Óvári sajtéval. A Habsburg főhercegi uradalom egyik majorjában – a város Hanság-Újmajor nevű településén – villanyerőmű és burgonya-szeszgyár is épült. A termelési kultúrát tovább szélesítették más ágazatok, többek között fél évszázadon keresztül kenderfeldolgozó üzem is működött ez utóbbi településrészen. 1926 tavaszától megkezdte üzemelését a közterületek villanyvilágítása, valamint a térségben az elsők között regisztráltatott az a telefonkapcsolat, amely összeköttetést létesített az ausztriai gazdasági központokkal. 1927 végén a Franck gyár termelési szükségletei kielégítése végett a telepen artézi kutat fúrtak, de a jó minőségű ivóvízből jutott a községek lakosságának is.

A helyiek sok nehézség közepette is viruló gazdálkodása páratlanul gazdag architektúrát alakított ki. Különösen Szent-János és Szent-Péter községek főutcáira volt jellemző a heidebauer németség által meghonosított házépítési forma. A szorosan egymás mellé épített, gyakran terménytároló padlással megemelt, díszes homlokzatú, kettő- és négyablakos heidebauer házak az egész utcasornak urbánus jelleget adnak.

A két németajkú település – Mosonszentjános és Mosonszentpéter – iskoláiban a XIX-XX. század fordulóján szelíd, de céltudatos magyarosítás folyt, a két világháború közötti időszakban a németek szervezkedésének következményeként sok helyi fiatal vonult be részben önként, részben kényszerrel az SS-be. A tényleges, avagy csak papíron rögzített volksbundista tevékenységet a háború utáni kitelepítéssel szenvedte meg a helyi németség. Az 1946-1947-es ki- és betelepítések hatására az addig évszázadokon át heterogén népességszerkezet nagymértékben megváltozott. A két német községből kitelepített több mint 4800 lakos helyére környékbeli, valamint észak-borsodi, mezőkövesdi és felvidéki és erdélyi családok érkeztek.

A második világháború után statisztikák szerint Mosonszentjánosból 2861, Mosonszentpéterből 1978, Pusztasomorjából egy németet telepítettek ki. A magyarországi németek kitelepítésének legszörnyűbb momentuma volt ez, gyakorlatilag szinte teljes lakosságcserét jelentett [1].

[2]

2004-ben városi címet kapott.

Látnivalók

Hármashalom [3]]

Keresztelő Szent János római katolikus templom [[4]]

Szent Péter római katolikus templom [[5]]

Szent István római katolikus templom [[6]]

Szent Vendel kápolna

Szent Mihály kápolna, kálvária (Mosonsznentpéter)

mosonszentjánosi temetőkápolna

A mosonszentpéteri temetőkápolna [[7]]

Szent Rozália szobor

Kígyótaposó Szűz Mária szobor

Madonna szobor

I. világháborús emlékmű

szentjánosi kőkereszt

az egykori szentjánosi temető szoborfülkéje

Fehérkereszt [[8]]

Következő községek

További községek